Gyereknap Petrovéknál

Miután a család hazaért a városi gyereknapi rendezvényről, kiültek a kertbe hűsölni, játszani.

Már csak egy hónap és Daniel utazik Afrikába. Léni sokat kérdezgeti, hogy mikor indul és, hogy hányat kell még addig aludni?
-Nézd csak Léni, ez a menta. Megszagolod? Nagyon kellemes az illata és remek gyógynövény. Jó megfázásra, élénkítő hatása van és oldja a görcsöket is.

 -Fogkrém szaga van. -Mondta Léni.

-Daniel, ugye nem tartasz kiselőadást a mentáról a gyereknek?

-Anya, szagold meg te is!

-Tényleg nagyon kellemes! 

 -Daniel, holnap akkor itthon leszel.
-Igen, de jelenésem van az oltóközpontban. Eljössz velem, ugye?
-Hát persze.
-Holnap túl leszek az utolsó oltáson is.
-Milyen oltást kapsz, apa?
-Veszettség ellenit.
-Akkor az állatorvoshoz mész? És a nyakadba kapod, mint Henry? Nem is tudtam, hogy te is harapós vagy, apucsika.
Ezen jót nevettek Lénáék.

-Nem, kicsim, nem az állatorvos adja be és nem a nyakamba, hanem a karomba kapom. És nem azért kell, mert harapós vagyok, hanem mert Afrikába sok veszett, kóbor állat él és, ha véletlen baj történik, nehogy megfertőzzenek. Tudod a veszettséget nem lehet meggyógyítani.

Daniel még mindig a nevetéssel küzd.

-De akkor majd kedvedre harapdálhatsz, apucsika!

-Jó, hogy mondod kicsim, elsőnek téged haraplak meg!

 -Anya, apa meg akar harapni! -Szaladt Lénához, Léni.

 -Apa csak viccelt.

 -Nem viccelek, tényleg meg foglak harapni.
-Majd veszünk neked szájkosarat.

-Na  jó, tényleg csak viccelek, gyere focizzunk.

 -Most elkaptalak, Lénikém! Mindjárt megharaplak!
-Tudom, hogy csak játszol!

Daniel, megölelgette Lénit.  

-Még el sem utaztam, de már most hiányoztok! 

Níla baba egy éves

Léna és Daniel legkisebb lánya, ma ünnepli első szülinapját.
A családban nagy a sürgés forgás. Daniel elment a tortáért. Mindenki izgatott, mert ma érkezik Daniel bátyja a családjával. Évek óta nem találkoztak. James messzire költözött, de most döntöttek és a közelben szeretnének lakni.
-Szivem, most hívott James a repülőtéren vannak, fognak egy taxit, egy órán belül itt is lesznek.
- Örülök, nagyon várom őket! Nem is találkoztam még velük. Végre megismerem őket! Kíváncsi vagyok az ikertesódra, vajon tényleg annyira hasonlít rád, mint ahogy azt anyukád szokta mesélni!
-Bizony, csak nehogy össze tévessz vele!
Léni leellenőrizte, hogy minden rendben van-e a kertben, mert ott tartják a hugi buliját.

 

Megérkeztek a rokonok! 

-Megfogom Nílát. Nyiss ajtót Daniel!

James és családja, nagyon boldog volt és egyből összebarátkoztak Lénával. A gyerekek is örültek. Lilly imádja a kicsiket, nagyon szeretne egy kistesót. Örül az unokatesóknak. Danielt évek óta nem látta, bizony hiányzott neki a keresztapja.

 Elérkezett a nap fénypontja, a szülinapos köszöntése. Daniel hozta a tortát és közösen köszöntötték Nílát.

Rómeó és Júlia - Togedher Forever

Barbie és Ken, mint Rómeó és Júlia, a Togedher Forever kollekcióból. Hát nem gyönyörűek?
Tegnap végre megérkeztek. Annyira örülök nekik! Évek óta a kívánságlistám első helyén álltak. Csodával határos módon, Magyarországon szereztem be, ami számomra vicces benne, hogy egy kis faluból érkeztek, amit nagyon jól ismerek, mert apukám szülőfaluja. Ki gondolta volna, hogy kincseket rejt! Szóval az örök szerelmesek már a gyűjteményemet gazdagítják. Gyönyörű kosztümben vannak, Zeffirelli filmjét idézik meg, gazdagon díszített jelmezük.

Egy fotó a filmből.

Akik ismernek, tudják, hogy a színház világa nem áll tőlem távol. Évekig tanultam, játszottam színházban és igen, a Rómeó és Júliában is. Szóval, ha a babákra nézek, ezeket az éveket látom bennük. A babák 1997-ben lettek engedélyeztetve, a dobozukon is ez az évszám szerepel, viszont sok helyen 1998-al datálják őket. Kétféle változat van, az első, mint az enyém, Júlia ruhája "piros" és a második, amiben Júlia ruhája zöld. Első ránézésre nem tudom megállapítani, hogy Júlia ruhája milyen színű is valójában. Rengeteg árnyalat tükröződik rajta. A piros, narancs és barna árnyalataiban játszik.
 Térjünk vissza a dátumokra, 1997-ben kerültem a színházhoz és 1998-ban játszottam a Rómeó és Júliában. Most már értitek, hogy miért is írtam, hogy feltörnek az emlékek. De, ha már feltörtek : felejthetetlen, mikor a darab végén a kripta jelenetben az embert elkapja a röhögőgörcs. Nem, nem engem kapott el, de ragájos volt és terjedt. Próbáljátok ki tudtok- e úgy nevetni, hogy azt senki ne vegye észre. Elárulom, nehéz. Az embert elkezdi rázni a hideg, az izmai befeszülnek, küzd, hogy az arca rezzenéstelen legyen, komolyan fájdalmas kín, végső esetben rázkódik. Ne felejtsük el a nevetés a téma. Estéről- estére éltük át ezt a kínt. És minden  nap megfogadtuk, hogy nem nevetünk, de elkaptuk és megszenvedtük. Egyébként imádtam azt a darabot, verekedtem Verona utcáin, táncoltam a bálban, Mercutio halálakor elájultam, és nevettem is a kriptában. Egyébként Rómeó táborát erősítettem. Szerintem ennyi nosztalgia elég is, mert könyvet lehetne róla írni.
Térjünk vissza Rómeóra. Nála is bajban vagyok a színekkel, a felsője hivatalosan kék és igen tényleg kék, de csak az első kiadás tükröz vissza egy mély bordó árnyalatot. Sokat kutakodtam a neten, több száz fotót átnéztem. Leírást nem találtam erről a tényről. Mutatom a fotókat a drágáimról, próbáltam többféle fényben fotózni, hogy a ruhák sokszínűsége látható legyen.